Mogyorókrém házilag

 
Mogyorókrém házilag
Hozzávalók

10 dkg Tündérkert törökmogyoró
3 dl víz
3 evőkanál szódabikarbóna
10 dkg tejcsokoládé
10 dkg étcsokoládé
2 dl habtejszín
10 dkg vaj
6 dkg cukor
1 kávéskanál só
1 teáskanál vanília aroma
4 csepp mandulaaroma
1 evőkanál cukrozatlan kakaópor

 
Elkészítés:

180 °C-ra előmelegített sütőben süssük 15 percig a törökmogyorót, amit időközönként forgassunk át. Eközben 2 csésze vizet forraljunk fel egy nagyobb lábasban. Egy másik tálban készítsünk elő hideg vizet. Amikor a víz felforrt, adjunk hozzá 3 evőkanál szódabikarbónát, majd a mogyoróval forraljuk további 3 percig. Ezután öntsük le a vizet, a mogyorót pedig szórjuk bele a hideg vízbe. Miután a mogyoró lehűlt, egy mixerbe öntve készítsünk belőle krémet. Adjuk hozzá a vajat, cukrot, kakaóport, aromákat és egy csipet sót. Ezekkel együtt további 2 percig mixeljük. Ezalatt olvasszuk fel a csoki darabkákat és keverjük hozzá a tejszínt, majd hagyjuk hűlni. Miután hűlt egy kicsit, öntsük a mixerbe és dolgozzuk össze a mogyorókrémmel. Miután összekevertük, hűtőben tároljuk.

 

tunderkert_logo_1
tunderkert_logo_1
Tündérkert Trading Kft.
 6782-Mórahalom,
Papírgyári út 1/g.

Telefonszám:
30/190-6000
Email: info@tunderkert.biz

Mintaboltunk:
Szeged Nagybani Piac
Szeged, Kettőshatári út 2-4.
Kérjük, hogy Ajánlatkérő oldalunkat kizárólag viszonteladó és nagyobb mennyiséget rendelő leendő céges partnereink használják!


Az oldalt szolgáltatja: wlap.hu